Világ (1 Oldal)

160290
Trump hadihajókat vezényel Venezuela partjaihoz
Az Egyesült Államok három hadihajót vezényel Venezuela partjaihoz a következő napokban. Sajtóinformációk szerint a Trump-adminisztráció több ezer katonát, valamint felderítő és harci eszközöket is bevethet a latin-amerikai drogkartellek elleni küz...
12:53 Augusztus 20, 2025
Politika 90 1 хвилина
160293
Petr Pavel szerint az ukrajnai békére még várni kell
A cseh államfő szerint a békefolyamat még csak az elején jár, ezért óvatosabban kell kezelni a várakozásokat. Petr Pavel hangsúlyozta, hogy Ukrajna ügyében nem szabad illúziókat kergetni, és a tárgyalások menetét inkább konkrét eredmények alapján ...
12:32 Augusztus 20, 2025
Politika 38 1 хвилина
157076
Fico: pozitív jelek a béketárgyalásokon, de sok kérdés nyitott maradt
Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden közzétett videóüzenetében üdvözölte az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások előrehaladását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy számos kérdés továbbra is nyitott maradt.
12:10 Augusztus 20, 2025
Politika 81 1 хвилина
149958
Új szankciókkal készül Oroszország ellen az Európa Tanács
Az Európai Tanács elnöke kedden kijelentette, „üdvözöljük, hogy három és fél évi háború után a diplomáciai aktivitás felgyorsult, és egyre nagyobb lendületet kap a biztonsági garanciák kialakítása Ukrajna számára” – adta hírül az MTI.
11:48 Augusztus 20, 2025
Politika 122 1 хвилина
152041
Nicușor Dan: Románia hozzá fog járulni az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákhoz
Nicușor Dan kedden, több európai vezetővel folytatott online egyeztetést követően bejelentette, hogy Románia támogatni fogja Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat. Hangsúlyozta: Ukrajna békéje és biztonsága egyben Románia biztonságát is erős...
11:25 Augusztus 20, 2025
Politika 97 1 хвилина
160276
Máris jelentkeznek az országok az orosz–ukrán-találkozó megtartására
Ausztria és Belarusz is felajánlotta, hogy megrendezi Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleges csúcstalálkozóját.
11:00 Augusztus 20, 2025
Politika 96 1 хвилина
160198
Kína ismét kijelentette: joga van Tajvanhoz
Kína kijelentette, hogy Tajvan a területének része, és ennek a kérdésnek a megoldása kizárólag Kína belügye, közölte Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy tájékoztatóján, írta az Ukrinform.
10:42 Augusztus 20, 2025
Politika 87 1 хвилина
160150
Macron szigorúbb szankciókat sürget Oroszország ellen, ha a tárgyalások kudarcot vallanak
Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy ha az ukrajnai háború megoldására irányuló tárgyalások kudarcot vallanak, akkor az Oroszország elleni szankcióknak erőteljesebbeknek kell lenniük, jelentette a BFMTV.
10:18 Augusztus 20, 2025
Politika 94 1 хвилина
160042
A lett miniszterelnök elfogadhatatlannak tart számos orosz követelést Ukrajnával szemben
Evika Silina lett miniszterelnök az „elszántak koalíciójának” videókonferenciája után elfogadhatatlannak nevezett számos orosz követelést Ukrajnával szemben, számolt be a Delfi portál, írta a Jevropejszka Pravda.
10:00 Augusztus 20, 2025
Politika 113 1 хвилина
128141
Svájc mentességet ajánl Putyinnak, ha részt vesz a békekonferencián
Ignazio Cassis svájci külügyminiszter kedden közölte, hogy a berni kormány hajlandó mentességet biztosítani Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, amennyiben részt vesz Svájcban egy, az ukrajnai háború lezárását célzó békekonferencián.
09:47 Augusztus 20, 2025
Politika 101 1 хвилина
215379
Öngyilkosságot követett el egy képviselő a finn parlamentben
A helyi sajtó értesülései szerint kedden délelőtt öngyilkosságot követelt egy képviselő Helsinkiben, a parlament épületében. A hatóságok egy halálesetet erősítettek meg, a személyazonosságot először nem hozták nyilvánosságra, mondván, előbb a csal...
22:07 Augusztus 19, 2025
Események 230 1 хвилина
251531
Irán több millió afgánt toloncol ki az ország területéről
Irán az elmúlt hat hónapban mintegy 1,2 millió afgán állampolgárt utasított ki, és a tervek szerint jövő márciusig további 800 ezret toloncolnának haza – közölte hétfőn Eszkandar Momeni iráni belügyminiszter. Hangsúlyozta, hogy a kitoloncolások jo...
21:08 Augusztus 19, 2025
Közélet 343 1 хвилина
62937
Amerika megüzente Indiának: vagy szakít Oroszországgal, vagy fegyver nélkül marad
India a világ egyik legnagyobb olajimportőre, és előszeretettel vásárol orosz energiahordozókat, amit régóta kritizálnak a nyugati országok. Ezúttal Donald Trump kereskedelmi tanácsadója sürgette Újdelhit, hogy szüntesse be az orosz nyersolaj impo...
19:27 Augusztus 19, 2025
Gazdaság 409 1 хвилина
215327
Nemi erőszak és családon belüli erőszak gyanújával áll bíróság elé a norvég trónörökös fia
Norvégiában vádat emeltek a trónörökös fia, Marius Borg Hoibyval szemben nemi erőszak, családon belüli erőszak, testi sértés és több más bűncselekmény miatt. A 28 éves férfit összesen 32 vádpont terheli, és akár tíz év börtönbüntetést is kaphat.No...
17:55 Augusztus 19, 2025
Események 369 1 хвилина
215321
Tombol az Erin hurrikán az USA-ban, evakuálják az embereket
Az amerikai Észak-Karolinához tartozó több szigeten ideiglenes kitelepítést rendeltek el a helyi hatóságok az Erin hurrikán fenyegetése miatt.
17:32 Augusztus 19, 2025
Események 335 1 хвилина
251486
Még mindig nem kapják vissza a románok a vízummentességet Amerikától
Oana Toiu román külügyminiszter kijelentette, hogy Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja. A tárcavezető ugyanakkor konkrét részleteket nem árult el – írja a Krónika.
17:13 Augusztus 19, 2025
Közélet 328 1 хвилина
251492
130 kárpátaljai fiatal pihenhetett a III. Összmagyar Középiskolás Táborban
Augusztus közepén ismét a fiataloké volt a főszerep Sátoraljaújhelyen, ahol a Rákóczi Tábor adott otthont az idei III. Összmagyar Középiskolás Tábornak.
16:50 Augusztus 19, 2025
Közélet 438 1 хвилина
62902
Graham szenátor az orosz gazdaság tönkretételét javasolja
Trump egyik közeli szövetségese úgy véli, hogy a Kínára kivetett 500 százalékos vámok arra kényszerítik majd Hszi Csin-pinget, hogy nyomást gyakoroljon Putyinra a háború befejezése érdekében.
16:33 Augusztus 19, 2025
Gazdaság 257 1 хвилина
251375
Litvánia 90 technikai eszközzel kezdte meg a Dragoon Fury 2025 katonai hadgyakorlatot
Hétfőn megkezdődött a Butigeidis zászlóalj Dragoon Fury 2025 hadgyakorlata Délnyugat-Litvániában, mintegy 600 katona és 90 eszköz részvételével. Erről az LRT számolt be, írta a Jevropejszka Pravda.
14:45 Augusztus 19, 2025
Közélet 252 1 хвилина
251507
Összmagyar egyetemista tábor kárpátaljai résztvevőkkel (videó)
Jelenleg is tart a Rákóczi Szövetség által Sátoraljaújhelyen szervezett Összmagyar Egyetemista Tábor, ahova 16 országból 250 magyar nemzetiségű, felsőoktatásban résztvevő fiatal érkezett.
14:30 Augusztus 19, 2025
Közélet 298 1 хвилина
251479
Megnyílt a Magyar Ízek Utcája Budapesten, ahol Kárpátalja a díszvendég
Ismét megnyílt a Magyar Ízek Utcája, a nyár legnagyobb gasztro-kulturális vására, ahol a közönség megízlelheti a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi ételeit, valamint a Szent István-napi kenyeret, Magyarország Tortáját és Magyarország Cukormentes...
11:47 Augusztus 19, 2025
Közélet 249 1 хвилина
112404
Német tudósok sikeresen teszteltek új vakcinát a száj- és körömfájás megfékezésére
Német kutatók sikeresen kipróbáltak egy mRNS-alapú száj- és körömfájás elleni vakcinát, amely a várakozások szerint hatékonyabban fékezheti meg a vírus terjedését, mint a korábbi oltóanyagok – közölte hétfőn a greifswaldi Friedrich Loeffler Intéze...
11:12 Augusztus 19, 2025
Közélet 197 1 хвилина
215309
Több tízezer áldozat maradványai egyetlen tömegsírban – Irak megkezdi a feltárást
Moszul déli részén, el-Haszfában vasárnap kezdődött meg a hatóságok becslései szerint akár 20 ezer áldozatot is magában rejtő tömegsír feltárása.
09:27 Augusztus 19, 2025
Események 221 1 хвилина
215312
A New York-i rendőrség lezárta a Times Square egy részét rendőrségi nyomozás miatt
A New York-i rendőrség hétfőn arra kérte az embereket, hogy kerüljék el a Times Square területét Manhattan belvárosában „folyamatban lévő rendőrségi nyomozás miatt”.
00:48 Augusztus 19, 2025
Események 210 1 хвилина
215279
Újabb hajókatasztrófa Nigériában – negyvennél is több eltűnt
A nigériai vészhelyzeti ügynökség (NEMA) tájékoztatása szerint az ország északnyugati részén, egy folyón történt hajóbalesetben több mint negyven ember tűnt el.
21:08 Augusztus 18, 2025
Események 487 1 хвилина
251382
Országos vízhiányt jelentettek be az Egyesült Királyságban
Az Egyesült Királyság kormánya múlt héten közölte, hogy Angliában országos méretű vízhiány alakult ki, és fennáll a veszélye annak is, hogy az ország teljesen kifogyhat a vízből, amennyiben a szárazság tovább tart.
20:12 Augusztus 18, 2025
Közélet 525 1 хвилина
215253
Rejtélyes drónok keringenek a német katonai bázisok felett
Németországban hónapok óta egyre gyakoribbak a drónészlelések katonai létesítmények, kritikus infrastruktúra és stratégiai objektumok felett. A gépek többnyire éjszaka, feltűnés nélkül bukkannak fel, irányítóik kiléte azonban ismeretlen. A Szövets...
19:08 Augusztus 18, 2025
Események 534 1 хвилина
215232
Két napig egy vízesés mögött rekedt egy túrázó Kaliforniába
Két napig egy vízesés mögött rekedt egy amerikai túrázó Kalifornia államban. A 46 éves Long Beach-i Ryan Wardwell múlt vasárnap azt tervezte, hogy kötélen leereszkedik a Seven Teacups néven ismert vízesésen a Sequoia Nemzeti Park közelében. A Kern...
17:35 Augusztus 18, 2025
Események 578 1 хвилина
19082
A World Athletics új DNS-tesztelési szabályokat jelentett be a női sportolók számára.
Szeptember 1-jétől csak azok a sportolók indulhatnak a World Athletics által szervezett női versenyeken, akik sikeresen teljesítették az SRY géntesztet.
17:15 Augusztus 18, 2025
Sport 409 1 хвилина
19074
Humanoid robotok olimpiája
Kínában elrajtolt a világ első robotolimpiája: az induló humanoid gépek tizenhat ország csapataiból mérik össze erejüket fociban, atlétikában, bokszban és más sportágakban.
16:47 Augusztus 18, 2025
Sport 478 1 хвилина
215226
Lezuhant és meghalt egy hegymászó a Mont Blanc-on
Meghalt egy hegymászó, miután lezuhant a Mont Blanc-on, írja az Adnkronos olasz lap.
16:15 Augusztus 18, 2025
Események 425 1 хвилина
251414
A Fehér Ház megkérdezte Kijevtől, hogy Zelenszkij öltönyt visel-e, amikor ma Trumppal találkozik
A Fehér Ház megkérdezte ukrán tisztviselőktől, hogy Volodimir Zelenszkij elnök fog-e öltönyt viselni a Donald Trump amerikai elnökkel való hétfői találkozóján az Ovális Irodában számolt be az rbc.ua hírportál az Axios című amerikai kiadványra hiva...
16:00 Augusztus 18, 2025
Közélet 662 1 хвилина
62885
Hírszerzés: Fehéroroszország politikája súlyosbítja a kereskedelmi feszültségeket Oroszországgal
Fehéroroszország „vásárolj hazai terméket” politikája súlyosan érintette az orosz importot, és válaszul kereskedelmi korlátozásokat vezetett be.
15:50 Augusztus 18, 2025
Gazdaság 433 1 хвилина
215238
Játékosokkal teli golfpályára zuhant egy kisrepülőgép Ausztráliában
Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a Sydney külvárosában, Mona Vale-ben golfozók, miután egy kisrepülőgép a játékosokkal teli pályára zuhant a hétvégén. A baleset egyesek szerint kényszerleszállás közben történt, ám egyelőre nem lehet tudni, ...
14:55 Augusztus 18, 2025
Események 531 1 хвилина
251371
Bizalmas anyagot felejtettek Trump emberei az alaszkai szálloda nyomtatójában
Amerikai külügyminisztériumi jelöléssel ellátott dokumentumokat találtak egy alaszkai szállodában.
13:35 Augusztus 18, 2025
Közélet 466 1 хвилина
19071
24 magyar érem, 11 arany-, nyolc ezüst- és öt bronz Csengtuban
Mészáros János, a magyar Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke elégedetten nyilatkozott a magyar csapat teljesítményéről a kínai Csengtuban vasárnap záruló Világjátékokon.
12:27 Augusztus 18, 2025
Sport 294 1 хвилина
62888
Különleges, limitált kiadású bankjegysor készült Ozzy Osbourne tiszteletére
Nem mindennapi módon állít emléket egy angol képzőművész a közelmúltban elhunyt Ozzy Osbourne-nak.
22:47 Augusztus 17, 2025
Gazdaság 355 1 хвилина
62782
Litvánia több mint 460 millió eurót különít el a Leopard tankokért való előleg befizetésére
A litván kormány több mint 461 millió eurót kíván elkülöníteni a Leopard tankokért való előleg befizetésére, amelyeket az ország hadserege számára terveznek vásárolni.
22:04 Augusztus 17, 2025
Gazdaság 399 1 хвилина
19064
Egy tízéves brit lány rekordot döntött, legyőzött egy sakk nagymestert
Egy tízéves brit sakkozó, Bodhana Sivanandan legyőzte a 60 éves nagymestert, Pete Wellst az idei brit sakkbajnokság utolsó fordulójában, vasárnap Liverpoolban – írja a CNN.
22:21 Augusztus 16, 2025
Sport 505 1 хвилина
5169
Rendkívüli lelet került elő Jeruzsálemben
Régészek egy különleges, 2000 éves pénzérmét fedeztek fel Jeruzsálemben, amely közvetlenül a második templom lerombolása előtt készült. A pénzérme nemcsak történelmi jelentőséggel bír, hanem a Biblia egyik legismertebb próféciájával is összefüggés...
22:09 Augusztus 16, 2025
Történelem 265 1 хвилина
62882
Leállt a kanadai légitársaság, százezer utas nem tudott elindulni
Az Air Canada több mint 10 ezer dolgozója lépett sztrájkba szombaton, miután nem sikerült megkötni a bérmegállapodást a kitűzött, pénteki időpontig.
21:54 Augusztus 16, 2025
Gazdaság 503 1 хвилина
35540
Az Apple negyedik éve a világ legértékesebb márkája
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén. A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands" felmérése szerint az Apple márkaértéke 1300 milliárd dollár, 28 sz...
21:09 Augusztus 16, 2025
Gazdaság 518 1 хвилина
62879
A spanyolországi Ryanair földi kiszolgáló dolgozói decemberig tartó sztrájkot hirdettek
A munkabeszüntetés 12 spanyol repülőteret érint a legfontosabb időpontokban, ami késésekkel és járattörlésekkel járhat.
19:05 Augusztus 16, 2025
Gazdaság 480 1 хвилина
62874
Az amerikaiak alaszkai LNG projektjéhez jól jönnének az orosz atommeghajtású jégtörő hajók
Az Egyesült Államokban belső egyeztetések folytak arról, hogy orosz nukleáris meghajtású jégtörő hajókat használjanak fel az alaszkai gáz- és cseppfolyósított földgáz (LNG) projektek fejlesztésének támogatására.
09:52 Augusztus 16, 2025
Gazdaság 442 1 хвилина
62844
Hirtelen zuhantak a gázárak Európában a Trump–Putyin-találkozó előtt
A Bloomberg jelentése szerint a földgázárak Európában 2025 eleje óta a legalacsonyabb szint közelébe estek Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti csúcstalálkozó miatt.
19:30 Augusztus 15, 2025
Gazdaság 433 1 хвилина
19036
Mindkét profi bokszoló belehalt a sérüléseibe a közös gálájuk után
A Bokszvilágszervezet (WBO) is a közösségi oldalán nyilvánított részvétet két japán ökölvívó halála miatt. Urakava Hiromasa és Kotari Sigetosi ugyanazon a japán bokszgálán szenvedtek halálos kimenetelű sérülést.
21:32 Augusztus 10, 2025
Sport 883 1 хвилина
19022
25 éves korában meghalt az ukrán élvonalbeli labdarúgó
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Zorja Luhanszk szerdán bejelentette, hogy 25 éves korában elhunyt az együttes játékosa, Volodimir Bilocerkovec.
21:33 Augusztus 6, 2025
Sport 985 1 хвилина
18988
Az ukránok először lettek Európa-bajnokok strandröplabdában
Marina Hladun és Tetjana Lazarenko először az ukrán sport történetében megnyerték a strandröplabda Európa-bajnokság döntőjét. Legyőzték a francia párost, Clémence Vieira-t és Aline Chamereau-t.
11:27 Augusztus 5, 2025
Sport 1081 1 хвилина
5141
Thaiföldön 4000 éves bételdió-fogyasztás nyomaira bukkantak
Bár a bételdiórágás Délkelet-Ázsiában régóta ismert szokás, a thaiföldi fogleletek elemzése alapján most úgy tűnik, hogy ez a gyakorlat jóval korábban kezdődött, mint azt korábban feltételezték.
22:55 Augusztus 4, 2025
Történelem 500 1 хвилина
5150
Rejtélyes múmiát találtak jégbe fagyva Szibériában
Egyre gyakrabban kerülnek elő tetovált múmiák a világ legkülönbözőbb részeiről, a legújabb felfedezést Szibériában tették, ahol egy 2500 éves nőn találtak több állatot tartalmazó tetoválást, amelyek csak speciális eszközzel láthatók.
22:25 Augusztus 3, 2025
Történelem 518 1 хвилина
5147
Náci aranykincs nyomára bukkantak Lengyelországban, megkezdődtek az ásatások
Ásatások kezdődtek Lengyelországban egy feltételezett náci bunkernél, ahol második világháború végén elrejtett aranyat és műkincseket keresnek.
21:58 Augusztus 3, 2025
Történelem 769 1 хвилина
18984
Kettős McLaren-siker a 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjon
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Formula–1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
20:02 Augusztus 3, 2025
Sport 1136 1 хвилина
5144
Ezeréves, rég elfeledett rejtélyre bukkantak egy építkezés során Peruban
Építőmunkások hátborzongató felfedezést tettek egy építkezés során Peruban. A munkások Limában bővítették a gázvezeték-hálózatot, amikor az építkezésen sírkamrákra bukkantak.
21:25 Augusztus 2, 2025
Történelem 586 1 хвилина
18966
Dopping miatt zárták ki a 2024-es olimpiai bajnokot
A Zamin beszámolója szerint az üzbég nehézsúlyú ökölvívó, Lazizbek Mullajonov pozitív doppingtesztet produkált.
21:35 Július 31, 2025
Sport 1389 1 хвилина
18928
Kizárta Amerika a transzneműeket a női sportversenyekből
Az Egyesült Államokban döntést hoztak, Donald Trump amerikai elnök tényleg megvalósítja a férfi sportolók kizárást a női sportversenyből.
16:25 Július 28, 2025
Sport 1082 1 хвилина
5135
Az elhivatott grófnő, aki életét tette az árva és veszélyeztetett gyermekek megmentésére
Ma 250 éve született az első magyarországi óvodák megalapítója, Brunszvik Teréz grófnő.
21:09 Július 27, 2025
Történelem 663 1 хвилина
5125
Egy 3800 éves harcos kurgánra bukkantak Azerbajdzsánban
Egy újonnan feltárt, középső bronzkorból származó kurgán és a belőle kinyert kivételes régészeti anyagok fényt derítenek az ókori Azerbajdzsán elitjére.
22:29 Július 18, 2025
Történelem 724 1 хвилина
5120
46-os méretű csizmát találtak az I. századból Nagy-Britanniában
Anglia északi részén a régészek egy óriási méretű lábbelire bukkantak, amelyet az ókori római katonák viselhettek. A brit Magna nevű római erőd területén előkerült csizma mérete meghaladja a 30 cm-t, ami a mai 46-os cipőméretnek felel meg – ez len...
21:06 Július 15, 2025
Történelem 818 1 хвилина
5107
„Kolobrzegi Vénusz” – 6000 éves figurát fedeztek fel Pomerániában
A mészkőből készült, szem, orr és száj nélküli, mindössze 12 centiméter magas figurát az „évszázad felfedezésének” tartják, és új megvilágításba helyezheti Lengyelország régészeti történetét.
22:25 Június 30, 2025
Történelem 1005 1 хвилина
5111
Rátalálhattak az első vámpír sírhelyére egy kis szerb faluban
Egy elfeledett temető eldugott sarkában, a bozóttal benőtt sírok között megbújik egy három évszázados sírkő, ami a helyiek szerint nem csupán egy férfi nyughelye, hanem a világ első dokumentált vámpírjának sírja is.
22:15 Június 30, 2025
Történelem 1141 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei